Egyedül? Nem éppen! Úgy ezerháromszáz évvel ezelőtt, az öregnek dolga akadt a Pokolban, de nem egyedül tért vissza. Ott találta Satnyácskát, a kisdémont, akiben egyszerűen túl sok a jó, hogy boldoguljon fajtársai között. Ali rábeszélte az Alvilág urát, engedje el a kislányt, azóta pedig apja helyett apja a démonnak. Márpedig a kamasz bármelyik fajból kihívás, egy kamaszdémon pedig kifejezetten az!
Pedig szegény Satnyácskának nincs könnyű dolga. Az még hagyján, hogy ebben a világban alig van ereje, örülhet, hogy legalább macskává változhat, de állandóan éhezik is. A démonok ugyanis gonoszkodással táplálkoznak, de Satnyácskát állandó bűntudat gyötri, így vagy az éhségtől szenved, vagy az érzésektől.
M. Kácsor nem rugózik túl sokat a témán, de egyértelmű: hiába két külön faj, hiába nem születése óta neveli Ali a lányt, ők ketten bizony egy család: apa és lánya.