Elérkezett az év azon szakasza, mikor az átlagosnál jóval többet foglalkozunk a halál, az elmúlás és a gyász témájával. De vajon megjelenhet-e ez a téma a gyerekirodalomban? Késhegyre menő viták folynak erről: sokak szerint teljes mértékben, mások felháborodva kérdezik, minek ezzel terhelni egy gyereket?!
Miért van igaza azoknak, akik fontosnak tartják az ilyen könyveket? És miért van igaza azoknak is, akik dühöngve kérdezik, miért van tele az általános iskolai olvasókönyv halállal végződő történetekkel?
Mai posztomban azzal foglalkozom, miért és hogyan szükséges a halál gyerekkönyvi megjelenítése, valamint néhány olyan ifjúsági regényt is bemutatok, ami véleményem szerint jól nyúl a témához.
Örök kérdés, olvasson-e a gyermekünk nehéz témákról, vagy csak vidám és kalandos történetekkel találkozzon? A különböző tabutémákkal foglalkozó ifjúsági könyvek mindig nagy vitát kavarnak, ennek egyik legfőbb példái a pozitív szereplő halálát megjelenítő írások. Kegyetlenség ezzel nyomasztani a gyerekeket? Vagy épp ellenkezőleg, a tabusítással ártunk neki?
Számtalan szülő úgy érzi, hogy a legjobb módja gyermeke védelmezésének, ha távol tartja tőle a témát. A szándék nemes, van azonban egy komoly probléma vele: lehetetlen küldetés.
A kutatások szerint a gyerekekben átlagosan 5-9 évesen tudatosul, hogy a halál elkerülhetetlen és 8-9 éves korukban éri el őket az első halálfélelem. Még ha nem is történik a családban, ismeretségi körben olyan haláleset, ami megrázza a gyerekeket, maga a tudat, hogy egy nap véget ér az élet, sokakban szorongást kelt. Ezt nem feltétlen fejezi ki szavakkal a gyerek, de az érzés attól még ott bujkál. Azzal, ha úgy teszünk, mintha a halál nem létezne, vagy mintha valami misztikus, sötét, vagy illetlen dolog lenne, nem segítünk az érzés feldolgozásában, a tabusítás épp hogy fokozza a félelmet. Ha azonban természetessé tesszük a halált, és példát mutatunk gyászfeldolgozásra, azzal akkor is segítjük a gyereket, ha épp nem gyászol. Ebben igenis sokat tudnak segíteni a halált megjelenítő, gyásszal foglalkozó történetek, ezért a magam részéről elengedhetetlennek tartom, hogy legyenek ilyenek a gyerekkönyvpiacon.
Különösen, mert soha nem kaptak a gyerekek annyira kevés támogatást az elmúlás megértéséhez, mint a 21. században. Míg a korábbi évszázadokban a halál a hétköznapok része volt, és az emberek már kisgyerekkorukban megismerték nem csak a vele kapcsolatos rituálékat, de magát a jelenséget is, addig napjainkban sokkal inkább eltávolodunk tőle. Ennél nagyobb baj, hogy a gyász folyamatát is elrejtjük. Míg korábban természetes volt, hogy egy gyerek fekete ruhás özvegyekkel találkozik, ma már nem csak a gyászruhát hagyjuk el, de sokszor magát a gyász érzését is kínosnak éljük meg, szinte rejtegetjük.
Százötven éve, ha haláleset történt a szomszédban, a család együtt imádkozva virrasztott a halottal, biztosítva, hogy átérjen a túlvilágra; a közösség elbúcsúzott tőle a temetésen, majd a halotti toron méltatta. A hagyomány egy kerek esztendőt szánt rá, hogy az özvegy fokozatosan elbúcsúzzon párjától, és felkészüljön az új életre, ezt az öltözéke is kifejezte, ahogy a mély gyászból fokozatosan visszatért a színekhez. Ezt a gyerek mind látta, mind megélte. A halál természetes volt, mint ahogy a gyászfolyamat megélése is.
Ha ma meghal a szomszéd bácsi, jó eséllyel el se viszik a gyereket a temetésre és a torra, az özvegytől pedig szinte elvárja a társadalom, hogy ugyanúgy élje tovább az életét, csak épp egyedül. A gyászra biztosított idő drasztikusan lecsökkent, egy darabig együtt érzőek az emberek, nagyon hamar beáll azonban az az állapot, amikor látványosan feszengeni kezdenek a gyászoló szomorúságától. Az igazság az, hogy a 21. században nem csak a gyerekirodalomban, de az egész nyugati társadalomban tabuvá vált a halál. Mivel az élet már nem nyújt támpontokat az elmúlással kapcsolatos érzések kezeléséhez, még fontosabb, hogy a könyvek megtegyék.
De mégis hogyan jelenítse meg a halált az ifjúsági irodalom? Nem véletlenül ágálnak sokan annyira a dolog ellen, számtalan mű egyszerűen rosszul nyúl a témához. Hála a közoktatásnak, teljes generációknak van rossz élményük az ilyen művekkel, hisz az általános iskolai olvasókönyvek valamiért tele vannak halállal végződő történetekkel. Sőt, csak hogy még inkább nyomasszuk a kis olvasókat, még egy jó adag bűntudattal is nyakon öntjük ezeket a szövegeket. A kis bice-bóca nem egyszerűen meghal, de úgy hal meg, hogy előtte az összes gyerek csúfolta. A Kincskereső kisködmön főszereplője nem csak elveszíti kishúgát, de még a játékot sem adta oda neki, ami örömet okozhatott volna a lánynak. A fiút, aki egy lékbe vezeti az ellenséges katonákat, így mentve meg a falut, szintén gyávasággal csúfolták társai. Félre értés ne essék, ezek szép történetek, de nem gyerekkönyvek, és főképp nem olyan gyerekkönyvek, amik segítenek a halállal kapcsolatos szorongás oldásában. A halál sokszor értelmetlennek tűnik, ennél azonban nagyobb gond, hogy semmiféle gyászfeldolgozás nincs bennük. A szereplő meghal, ami marad az örök fájdalom, és a bűntudat. Ráadásul, mivel ezek a történetek olyan korban íródtak, amikor a "mi történik a halál után" kérdésre kizárólag egy kanonizált válasz létezett, a szövegek ezzel sem foglalkoznak.
Márpedig a halált ábrázoló ifjúsági regényeknek alapvetően két feladata van: hogy megmutassa, mi történik amikor látszólag megszűnünk, és hogy útmutatást adjon, hogyan dolgozzuk fel a gyászt. Vagy egyszerűbben megfogalmazva: mi történik veled, aki meghaltál, és mi történik velünk, akik túléltünk? Itt nem feltétlen valami szájbarágós kinyilatkoztatásra van szükség, sok könyv csupán felvet lehetőségeket, a gyerek pedig kiválaszthatja, ami számára elfogadható. Ugyanígy fontos, hogy a gyásszal kapcsolatban végigvezessen minket az úton a történet. Az a gyerekkönyv, ami csak a legmélyebb gyász sötétségét mutatja meg, nem jó gyerekkönyv. Arra van szükség, hogy lássuk, ahogy valaki megéli a fájdalmat, majd fokozatosan kigyógyul belőle.
Végezetül még egy fontos kérdés: mikor vegyük elő ezeket a könyveket? Akkora hagyni az ilyen könyveket, mikor aktuálisak, véleményem szerint nem szerencsés. Ha a gyerek elveszíti az egyik szülőjét, nem biztos, hogy olyan történetet akar olvasni, ahol a szereplő ugyanúgy szenved, mint ő, sokan ilyenkor vagy nem olvasnak, vagy épp arra vágynak, hogy a könyv kiszakítsa őket pár órára a valóság fájdalmából. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ezek a könyvek akkor kerüljenek a gyerek kezébe, mikor látszólag semmi szüksége rájuk, így egy esetleges tragédia bekövetkezésekor már mankót nyújthatnak a gyászfolyamat során.
Az alábbiakban néhány olyan könyvet szedtem össze, ami véleményem szerint jól közelíti meg a kérdést.
Amikor Anya meghalt, Apa és Atlanta kiköltöztek egy ici-pici szigetre, hogy világítótorony-őrök legyenek. Atlanta rádión tatja a kapcsolatot a tanárával, Apa rádión vesz részt a világítótorony-őrök sakkbajnokságán. Nem sokkal Atlanta születésnapja után az unalmas napok sorát két esemény is megszakítja. Atlanta megpillantja a legendás Szellemhajót, a toronyba pedig különös kis vendéget sodor a szél. Márpedig ennek a vendégnek Atlanta segítségére van szüksége.
Dunajcsik Mátyás meseregénye szépen rámutat, hogy a halál nem rémisztő, hanem természetes dolog, jól megérdemelt pihenés az élet végén, a szeretteink pedig nincsenek olyan távol tőlünk, mint hinnénk. Kedves, néhol vicces történet nyolc éven felülieknek, kis állatvédelemmel fűszerezve.
Itt írtam róla bővebben.
Emma a temetőben él sírásó apukájával. A sírok közt játszik iskola után, a holtakkal könnyebben elcseveg, mint az élőkkel. Peter még új a temetőben. Két héttel ezelőtt az ikertestvére lezuhant a garázstetőről, négy napra rá eltemették, Peter azóta minden délutánját itt tölti. Segíthet egymásnak a két gyerek?
Rosemarie Eichinger rövid, mindössze százötven oldalas regénye ügyesen elegyíti a humort a legmélyebb gyász témájával, miközben rámutat, hogy a halál természetes dolog, párban jár az élettel.
Itt írtam róla bővebben.
Fél évvel a legidősebb gyermek halála után Noel családja funkcionál, de mégse működik. Nem járnak temetőbe, nem is nagyon beszélnek Júnóról, a szülők pedig nem engedik, hogy képeket rakjanak ki a lányról. Reménykednek, hogy idővel könnyebb lesz, csak ki kell várniuk, de a tízéves Noel már nem bír tovább várni, különösen nem a karácsony közeledtével.
A történet végére Noel megérteti szüleivel, hogy nem törölhetik ki Júnót és vele együtt a fájdalmat, meg kell élniük a gyászt ahhoz, hogy felépülhessenek belőle.
Itt írtam róla bővebben.
Egy csapat vidra kíváncsian nézegeti a szigetre sodródott dobozokat. Ötből négy szétszakadt, tartalmuk szerte-szét hever a parton. Az ötödik azonban alig sérült. A puha csomagolóanyag alatt valami fényes és fémes húzódik. Mikor az egyik kisvidra rátenyerel egy gombra, a valami mozogni és beszélni kezd: Roz a robot felébredt!
Peter Brown meseregénye több érdekes kérdést is feszeget, kezdve a beilleszkedéstől az örökbefogadáson át az elmúlásig. Ez utóbbi vissza-vissza térő témája a könyvnek, az író azonban annyi természetességgel beszél róla akár a halott robotokon, akár Roz kikapcsológombján, akár a természet törvényein keresztül, hogy semmi megrázó nincs benne.
Itt írtam róla bővebben.
Édesanyja halála óta Hanna teljesen bezárkózott. Csodás jegyei mélyrepülésbe kezdtek, régi hobbijait megveti. Nem érdekli semmi más, csak az apja egészsége és az idejét sem akarja senki mással tölteni, csak vele. Így hát, mikor a tizenegyedikes biziosztás után az igazgatója felveti, hogy három társával induljon el egy teljesen ismeretlen, két hetes megmérettetésen, az Iskolák Országos Versenyén, elsőre nemet mond. Végül mégis elmegy, és hamarosan azon kapja magát, maradni akar, a lehető legtovább.
Amellett, hogy nem kevés romantikát, és a verseny miatt némi izgalmat kapunk, az Iskolák Versenye első trilógiája végigkísér minket azon az úton, amin Hanna kimászik a gödörből, és ismét megengedi magának, hogy élvezze az életet.
Itt írtam róla bővebben.
Elérkezett az év azon szakasza, mikor az átlagosnál jóval többet foglalkozunk a halál, az elmúlás és a gyász témájával. De vajon megjelenhet-e ez a téma a gyerekirodalomban? Késhegyre menő viták folynak erről: sokak szerint teljes mértékben, mások felháborodva kérdezik, minek ezzel terhelni egy gyereket?!
A Deepdean Leányiskola, ez az előkelő ifjú hölgyek képzésére szakosodott intézmény, Anglia egy ködös szegletében húzódik. Minden értelemben távol van Hazel Wong honkongi otthonától, nem könnyű hát beilleszkednie. Szerencsére itt van legjobb barátnője, a tökéletes Daisy Wells, Hazel pedig lelkesen követi minden ötletét, legyen szó spiritiszta...
Ali bácsi régiségkereskedést vezet, Levi viszont megbukott töriből. Ali bácsi nem szereti, ha Ali bának nevezik, Levi meg ha lekisfiamozzák. Levi szinte bárhol szívesebben töltené a nyári szünet első napját, mint a Csodalámpás boltban, Ali bácsinak meg nincs sok kedve egy pimasz kamaszhoz, Levi anyukája mégis sikeresen rásózza a fiát. Hamar kiderül...
