A Leiner életműnek vannak erősebb és kifejezetten gyenge
elemei, de az Iskolák versenye sorozat talán az egyik legjobban sikerült műve. Az
első trilógia fő témája a gyász, Leinert azonban nem hagyja el jól ismert
humora sem. Mint sok más írását, ezt is főként a mellékszereplők dobják fel. Kocsis
igazgató, aki valóságos IOV influenszerré válik. A Szirtes gimi diáksága, akik
nem értik minek posztol a diri összevissza a szünidőben, de lelkesen
kommentelnek. Hanna szabadszájú nagymamája, aki hiába állítja, hogy utálja a
vejét, titokban mégis átjár a lakásba besegíteni egy kicsit, és csekkolni, a
férfi nem omlott-e túlságosan össze.
A Szirtes csapat kísérő tanára, a bombázó Titanilla számomra
inkább kínos mint vicces, egy-két vele kapcsolatos poén pedig nem túl ízléses,
de ezt talán az írónő is érezte, mert a második kötettől kicsit visszavesz, a
regény végére pedig ő is csapattaggá válik.
A gyász témája mellett a trilógia a mindent eluraló internettel
is foglalkozik. Hanna életében valamikor kifejezetten fontos szerepet töltöttek
be a közösségi oldalak, már azonban teljesen elzárkózik tőlük. Sőt, meg is veti
azokat, akik olyanok mint ő volt (vagyis a korosztálya jórészét), ez pedig
egy ponton már kezd idegesítő lenni. A sorozat végére Hanna ezen a fronton is
kezd egyensúlyba kerülni, ismét beengedi életbe az online világot, de már csak
mint hobbit.
Mint minden Leiner könyv, ez is egy kicsit túlírt, viszont
(hála magának a versenynek) ez talán az egyetlen regénye, amit izgalmasnak
neveznék. Tizenhárom éven felülieknek ajánlom.