Szűcs Ádám: A játék neve: BUDAPEST

2024.04.10

Kedvcsináló

Sági Bence kémiatanára eltűnt, és nem hagyott maga után mást, csak egy zavaros verset. A vers hamar rejtvénnyé válik, a diákok pedig lelkesen vetik magukat a nyomozásba. De mikor kiderül, hogy a győztesek közt nem kevesebb, mint egymilliárd forintot osztanak szét, az egész város felbolydul, így Ságiéknak már nem csak a fejtörőkkel és a lelkes versenyzőkkel kell megküzdeniük, de emberrablókkal is.

Spoileres kibeszélő

Deé tanár úr az iskola sztárja, Bencének pedig nagy kedvence. Így nem csoda, hogy az eltűnése után a kamaszok egy emberként vetik bele magukat a rejtvény megfejtésébe, de a lelkesedés hamar alább hagy. Mikor azonban pár nappal a tavaszi szünet előtt Sági nyomra bukkan egy Pamkutya videóban, és véletlenül a barátai helyett az egész iskolával megosztja, mindenkin kitör a versfejtési láz. Az első nyom helyszínét elárasztják a diákok, a Facebookon külön nyomozóközösségek alakulnak. Különösen, miután felfedezik a játékhoz kapcsolódó honlapot, ahol nemcsak a verseny állását, de a már megfejtett rejtvények megoldását is közzé teszik.

Deéverzum

Sági legjobb barátaival, az okostojás Vakival, az infómágus Bogdánnal, és persze "a világ leglustább zsenije" Petrával együtt nyomoz. A megfejtésekhez minden leleményességüket, informatika- és természettudományos tudásukat be kell vetniük. A játéknak hála keresztül-kasul bejárják a fővárost, a tanár úr Budapest rejtett gyöngyszemein át vezeti őket. Néhányszor talán túlságosan is rejtetteken át, a gyerekek nem egyszer tiltott területre merészkednek, és ennek, valamint egy hirtelen jött ötletnek köszönhetően a rendőrségen is eltöltenek pár órát.

Igazán komolyra azonban csak akkor fordul a dolog, mikor Deé közzétesz egy videót, amiben bejelenti, a győztesek közt szétosztja egymilliárd forintos örökségét. Budapest felbolydul, fiatal és öreg egyaránt nyerni akar. Sokan lógnak a munkából, mindenki nyomokat keres, vagy már a meglévőket próbálja megfejteni. Deé pontokat érő kártyákat rejtett el város szerte, így azok is lelkesen nézelődnek a városban, akiknek nem erőssége a nyomozás. Még nagyobb lesz a lelkesedés, amikor különböző párbajokban a játékosok elnyerhetik egymás csillagait.

Vespa és Audi

Csakhogy a vidám játékosok mellett rosszarcú alakok is felbukkannak, és mint az első helyezett csapat tagjai, Ságiék egyre nagyobb veszélyben vannak. Mikor egy furcsa vespás alak kezdi követni őket, csak aggódnak, de miután Bogdánt megpróbálják elrabolni, Petra, Vaki és Bogdán, úgy döntenek, túl nagy a kockázat. Bár az internetes párbajokon hajlandóak részt venni, a nyomozást túl veszélyesnek ítélik. Sági azonban nem adja fel, és miután Petrát elrabolják, a csapat már csak azért sem hagyja a gonoszokat győzni.

Sági pedig kamaszos "Ki ha én nem?" hévvel veti magát a lány megmentésébe, amivel még nagyobb bajba keveri magát.

A pénz boldogít?

Szűcs Ádám elég határozott választ ad erre. Petra igen jómódú családból származik, ami mostanság már közel sem olyan jómódú. Az ő meglátása szerint a pénz csak ellehetetleníti az emberi kapcsolatokat, sosem tudni az ismerősök, rokonok ő miattuk jönnek, vagy remélnek valamit. A fiúk elfogadják az érveit, elhatározzák, ha nyernek, jótékony célra fordítják a pénzt, nekik a győzelem a fontos, nem a nyeremény. Végül így is tesznek, csak épp nem egymilliárdról döntenek. A szabályok világosak: aki megadott határidőig teljesíti az utolsó feladatot, mind részesül a nyereményből, a fiúk pedig nem tétováznak a tévében bemondani, mi az utolsó feladat. Így hát a Városligetet és a Hősök terét elözönlik az emberek, a játék népünnepéllyé és közösségi élménnyé válik. Az emberek annyira jól szórakoznak, hogy azt sem veszik rossz néven, mikor kiderül, hogy az utolsó feladatot többszázezren teljesítették, így még a győztes csapat is csak párezer forintot nyer. Az elraboltak épségben kiszabadulnak, a kiközösített Ságiékból pedig valóságos sztárok lesznek.

A szülőkre mindig lehet számítani?

El kell ismerni, a szülők társasága nem teljesít túl fényesen. Petra szülei még hagyján, a fiúknál azonban nem állnak jól a dolgok. Bogdán apukája évekkel ezelőtt összejött egy estére egy színésznővel, majd fogta magát, és utána ment a világ túlvégére. Azóta vissza se nézett. Vaki apja hiszi, hogy az igazi sztárséf jó fűszerezéssel a félig romlott ételt is ehetővé varázsolja. Ráadásul az egyik munkahelyéről jókora adag női parfüm mintát hozott el, a jó öreg "ingyen van, nem hagyjuk ott" elv alapján. Csakhogy a házban nincs nő, így a hiába ellenkező fiára fújja azt. Ennek hála Vaki a fokhagyma és a női parfüm különös keverékét húzza maga után, az apja pedig nem érti, hogy nevetségessé teszi a fiát a társai előtt.

Leginkább a Sági szülők helyzetébe látunk bele. Korán lettek szülők, és most, hogy a fiúk már nem olyan kicsi, lelkesen vetik bele magukat az önmegvalósításba. Ami nem lenne baj, de közben egymástól, és a fiúktól is eltávolodnak. Látjuk milyen érzés a gyereknek, mikor az egyik szülő neki szidja a másikat, mikor az osztálytársaktól tudja meg, hogy az apja állapota szinglire váltott a Facebookon, vagy ha a szülő olyasmit posztol, amivel leégeti magát mindenki előtt. Bence számára a játék nem csupán kihívás, hanem figyelemelterelés az otthoni gondokról és a pocsék tavaszi szünetről. A mélypont egyértelműen az, hogy a szülők igazából csak akkor kezdenek érdeklődni a fiúk iránt, mikor a pénz szagát érzik. Szerencsére mikor Petrát és Ságit elrabolják, a szülőcsapat összefog, és együtt küzd a gyerekekért.

Fiúknak

Kevés olyan ifjúsági regény jelenik meg a piacon, ami kifejezetten a kamaszfiúkat célozza, a Játék neve: Budapest ilyen üde színfolt. Félre értés ne essék, a könyv lányoknak is izgalmas, mégis azt éreztem, végre, ez valami más. Számtalan regényből megtudhatjuk, milyen, ha egy kamaszlánynak tetszik egy fiú, most végre azt is olvashattam, milyen mikor egy srácnak tetszik egy lány. Bence kamaszos hévvel veti magát a dolgokba. Kissé cinikus, kissé dühös, abban a korban van, amikor nem mutatjuk az érzelmeink, hanem fejjel megyünk a falnak. Követ el butaságokat, sőt, rosszaságokat, is, ezeknek meglesz a kellő következménye. Nem hangsúlyosan, de azért említésre kerül néhány komolyabb téma is kezdve az alzheimeres nénitől az elvetélő szülőig.

Összességében a Játék neve: Budapest egy fordulatos, izgalmas, humoros regény, ami arra biztat, nézz fel a mobilodból és lásd meg a város csodáit, és ami az utolsó oldalakig tartogatott meglepetést. Tizennégy éven felül ajánlom.

Jegyezzétek meg, hogy a város, mint ahogy a világ is, folyton változik körülöttetek. Kémiai szempontból egyes anyagok lebomlanak, és lassan más anyaggá, vegyületté állnak össze. Amit most láttok, csupán egy pillanatnyi állapot, ami holnap már nem ugyanaz."

Szűcs Ádám: A játék neve: Budapest – Lampion kiadó, Bp.: 2022

Összesítő

Korosztály: 14+

Izgalom: 7/10

Humor: 6/10

Ismeretterjesztés: 8/10

Romantika: 3/10

Nekem hogy tetszett: 8/10

Téma

Szülők

Barátság

Nyomozás

Rejtvény

Budapest

Pénz