Egy csapat vidra kíváncsian nézegeti a szigetre sodródott dobozokat. Ötből négy szétszakadt, tartalmuk szerte-szét hever a parton. Az ötödik azonban alig sérült. A puha csomagolóanyag alatt valami fényes és fémes húzódik. Mikor az egyik kisvidra rátenyerel egy gombra, a valami mozogni és beszélni kezd: Roz a robot felébredt! De vajon hogy boldogul egy robot a vadonban? Képes barátokra lelni az állatok között? És amikor rádöbben, hogy neki kell gondoskodnia egy árván maradt kislibáról, képes lesz anyává válni?
Roz, a robot úgy kel ki papírdobozából, mint kismadár a tojásból. Körülötte robotok roncsai hevernek, az állatok menekülnek előle. Rozt bizony nem erdőre tervezték: tobozokkal és fenyőgyantával ugyanúgy meggyűlik a baja mint villámlással és ellenséges medvebocsokkal. De a robot szép lassan elsajátítja a túlélés szabályait. Egy rákot figyelve megtanul felmászni a sziklán, hogy aztán azt is megtanulja, viharban nem jó a hegy tetején. Ami a legnehezebb számára, hogy senkivel nem tud kapcsolatot teremteni. Mivel nagy, fényes és érthetetlenül beszél, az állatok menekülnek előle.
Egy botsáskát figyelve azonban Roznak érdekes ötlete támad: úgy álcázza magát, hogy beleolvadjon a környezetbe. Heteket tölt sziklaként, szederbokorként, növényhalomként és csak figyel. Figyel, és tanul, míg aztán egy nap fel nem áll és az állatok nyelvén nem mutatkozik be. Hiába tanulta azonban meg a nyelvüket, az állatok még mindig tartanak tőle. Szörnyetegnek nevezik, és Roz hiába segít, ahol tud, továbbra is magára marad.
Egy nap aztán szörnyű baleset történik. Roz alatt leszakad egy szikla, estében pedig egy madárfészket is magával sodor. A madarak elpusztulnak, a tojások összetörnek. Egy azonban épen marad, hamarosan pedig egy kisliba kel ki belőle. Roz úgy érzi, az ő dolga gondoskodni a kicsiről, az pedig, amint kikel, anyának kezdi nevezni.
Így történik, hogy Roz, a robot, anya lesz. Az állatok pedig, akik úgy tartottak tőle, már nem tudnak félni a hatalmas Szörnyetegtől, aki egy védtelen csöppségről gondoskodik. A kicsi neve Derűcsőr lesz, Roz pedig nem marad magára a nevelésben. A libák elmagyarázzák mire van szüksége az apróságnak. A hódok segítenek otthont építeni, az őzek pedig egy kis kertet hoznak létre mellette. Mivel Roz szívesen lát bárkit a kertben, az állattok hamar odaszoknak, Roz pedig végre barátokra lel.
Derűcsőr előbb kisgyerek lesz, majd kamasz, Roz pedig megéli mindazt, ami együtt jár az anyasággal: büszkeséget, aggódást, azt a szörnyű érzést, mikor nem tudunk segíteni a gyerekünknek, végül pedig, mikor a ludak délre repülnek, az elengedést. Megtanítja mind arra amit tud, és kitalálja hogy tanítsa meg arra, amit nem tud.
Roz és Derűcsőr története lényegében egy örökbefogadás meséje. Ők ketten megtapasztalják, hogy nem feltétlen a vér teszi a kötődést, hogy hiába csúfolódik a többi kisliba, ők bizony egy furcsa család, de nagyon is család.
Mikor Derűcsőr délre repül, Roz nem tud mit kezdeni magával. Csak ül egyhelyben, a maga módján ő is téli álmot alszik. Csakhogy a tél nem hagyja aludni, Roz pedig rádöbben, az állatoknak segítségre van szükségük. Ez a tél ugyanis kegyetlenebb, mint bármelyik, amire az állatok emlékeznek. Roz újabb és újabb megfagyott állatra bukkan, közzéteszi hát, bármelyik állatot szívesen látja a kunyhójában, ahol a tűz meleget ad. Roz tövényt hoz: a kunyhóban nincs vadászat, így zsákmány és préda is biztonságban érezheti magát ott. A kunyhó azonban hamar megtelik, így Roz újabb és újabb kunyhót épít az állatoknak, és megtanítja őket a tűz használatára is. (A regénynek talán ez a legmeseszerűbb része.)
Persze a vadonnak megvannak a maga törvényei. A kunyhókban béke honol, de attól még a ragadozóknak enniük kell. A tél sok életet követel, de arról is szó esik, hogy a testük táplálja a földet, amiből aztán virágok sarjadnak. Az elmúlás végig témája a könyvnek, kezdve a halott robotoktól Roz kikapcsoló gombján át Derűcsőr kérdéseiig, Peter Brown azonban annyira természetessé teszi, hogy semmi megrázó nincs benne.
A tél átvészelésének, és főleg Derűcsőr visszatérésének örömére Roz ünnepséget szervez és hatalmas máglyát rak. Olyan hatalmasat, hogy még az óceánról is látszik, így váratlan vendégek érkeznek. A Készítők újabb, másfajta robotokat küldenek, hogy összeszedjék a szigetre sodródott robotok maradványait. Van itt azonban egy furcsa robot, ami bár épnek tűnik, nyilvánvalóan meghibásodott. Hiszen ez a Rozzum 7134-es egység nem teljesíti a parancsot, sőt, kérdéseket tesz fel! Ami még ennél is gyanúsabb, valami furcsa kapcsolatot ápol az állatokkal, különösen egy libával.
Mikor az új robotok megpróbálják elfogni Rozt, az erdő lakói megvédelmezik. Az utolsó robot azonban figyelmezteti őket: amíg a Készítők nem kapják vissza ami az övék, újabb és újabb robotok érkeznek majd. Roz nem akarja veszélybe sodorni társait, ráadásul a csata során súlyosan megsebesült. Nehéz döntést hoz: elköszön barátaitól, búcsút int Derűcsőrnek és felszáll a Készítők repülőjére. Elhatározása azonban szilárd: amint meggyógyították a gyárban, visszatér családjához.
Bevallom őszintén, nem sokat vártam ettől a könyvtől és az első ötven oldalt eléggé untam. Ehhez képest a történet végére egy meglepően kedves és megható mese kerekedett belőle, nem csoda, hogy a belőle készült rajzfilm annyi szívet meghódított tavalyi megjelenése óta. Mert miről is szól A vad robot? Családról, örökbefogadásról, elmúlásról. Beilleszkedésről és arról, hogyan tesz szert valaki barátokra, aki hadilábon áll az érzelmekkel. A könyvet a szerző, sokszor egész oldalas fekete-fehér képei díszítik. Tény, hogy a fordítás sajnos hagy kívánni valót maga után (ha a képen egy repülőgép van, ne beszéljünk léghajóról). A történet kissé lassan indul be, és később sem lesz túl akciódús, ettől függetlenül jó szívvel ajánlom alsósoknak, a kisebbeknek inkább felolvasásra. A történet folytatása A vad robot szökése és A vad robot megvéd címen jelent meg, hála a Maxim kiadónak.
- Nagyon sokféle anyuka létezik – felelte a robot. -Néhány anyuka az egész életét azzal tölti, hogy a gyermekeiről gondoskodik. Mások tojást tojnak, és azonnal magukra hagyják őket. Mások pedig más állatok ivadékairól gondoskodnak. Én igyekeztem a lehető legjobb anyukád lenni, de ez így van, nem vagyok a vér szerinti anyukád."
Peter Brown: A vad robot – Maxim, Szeged, 2024
Korosztály: 7+
Érzelmek: 8/10
Kaland: 6/10
Nekem hogy tetszett: 8/10
Család
Örökbefogadás
Halál, elmúlás
Robot
Természet
1944 karácsonyán a tíz éves Ernő naplóba kezd. Közel nyolcvan évvel később az 5. A osztály meglátogatja Leó nagybátyját, aki a Lánchíd oroszlánjait restaurálja. Csakhogy Leót ma nem érdeklik az oroszlánok, de még Roland, a gonoszkodó osztálytárs sem, csak az apukája, akit megműtenek. Leó nem érzi magát túl bátornak. De amikor magára marad a...
A XX. század hajnalán, egy erdélyi kisvárosban felháborító bűntény történt. Valaki ellopta az ünnepelt primadonna nyakékét és a benne lévő rubint galád módon egy darabka ribizlizselére cserélte. A rubin sosem került elő. A következő napok kisebb-nagyobb bűntényei miatt hat embert meggyanúsítanak, ami tönkreteszi kilátásaikat, karrierjüket. Száz...
Vinnie, a viktoriánus kori kalapkészítő, egy éjjel arra riad, hogy édesanyja mindenüket összecsomagolta és indulásra kész. Néhány órával később a tengerparti Brightonban szállnak le a vonatról, ahol, Vinnie őszinte döbbenetére, édesanyja kijelenti, hogy egy időre Párizsba utazik, lányát pedig a sosem látott Bets néninél hagyja.
