"Bezzeg az én időmben" – meséli Anya örökké, de hát kit érdekel Anya Bezzeg ideje, mikor Kati most tizenöt éves, és most jár iskolába, és most szerelmes?!
Szép történet persze, hogy Apa hogy ugrott meg a katonaságtól pár órára, hogy megkérje Anya kezét, de hát mi ez ahhoz képest, hogy őt Laci moziba hívja? Érdekes, hogy Anya nem járhatott iskolába, mert "minek az egy lánynak", de nem érdekesebb, mint hogy Kati egy latinkönyvet dugdos, mert titokban orvos akar lenni. És persze szomorú, mit élhettek át Apáék a háború meg a Tanácsköztársaság miatt, de hát az olyan régen volt: mit számít a háború egy fiatal lánynak a '40-es évek elején? Hisz az ő élete egészen más, mint Anya Bezzeg ideje, nem igaz?
Pont hatvan éve, 1966-ban jelent meg egy örök kedvencem: a Bezzeg az én időmben. De vajon van még mondanivalója a negyvenes években játszódó lányregénynek egy 21. századi kamasznak?
Horváth Kati nagyon rendes lány: kitűnő tanuló, nem csavarog, délutánonként magánórát ad, hogy besegítsen otthon. De Horváth Kati nagyon rendetlen lány: a ruháját sosem tartja rendben, a kályha kipucolását örökké csak halogatja, a házimunkát inkább gyorsan, mint alaposan végzi, ha már muszáj. Húgai, Mari és Zsóka, sokkal ügyesebbek nála a háztartásban, pedig jóval fiatalabbak Katinál.
Szó, ami szó, a Horváth család nem áll túl jól. Apának jó szakmája van ugyan, de abban nem dolgozhat, mert valamit csinált '19-ben, még a Tanácsköztársaság alatt. Kati nem igazán tudja, gyerek előtt erről nem beszélnek. De nem is számít a miért, csak a tény: Apa harminc pengőt keres, ebből húsz a lakbér, a maradék tízből kell megélnie az öttagú családnak. Más család dolgozni küldte volna a lányokat, amint lehet, de nem Horváthék. Anya sokszor meséli, hogy ő nem tanulhatott, pedig szeretett volna, így nagy büszkeség számukra, hogy a lányok mind kitűnőek, a két nagyobb pedig már kereskedelmibe jár. Kati ugyan gimnáziumba vágyott, hiszen orvos akar lenni, de mit lehet tenni? Az is nagy szerencse, hogy a kereskedelmiben megkapta a tandíjmentességet. Itt kell tehát kitűnőnek lenni, itt kell minden szabályt nagyon betartani és itt kell nem törődni azzal, hogy a sok jómódú lány közt ő az egyetlen szegény.
És itt nyer Kati a gyorsírócsapattal országos versenyt, ami nem csak egy szép kupával jár, de azzal is, hogy rövid felvételt készítenek róluk a filmhíradótól. Csakhogy hiába Kati a legjobb gyorsíró, hiába ülteti a tanárnője a középpontba, a filmesek elzavarják: ők csak csinos lányokat akarnak a képre. Kati tehát egyedül, könnyektől maszatos arccal, hüppögve keresi a filmstúdió kijáratát, amikor is elé toppan egy ókori hős ezüst sisakban, dárdával, vállán párducbőrrel! A hős hamar átvedlik egy jóképű tanárjelölt egyetemistává (és kirúgott statisztává) aki nem csak a kijáratot mutatja meg Katinak, de rögvest moziba is hívja!
Kati és Laci szerelme sokban eltér a szokványos lányregények szerelmi ívétől. Itt nincsenek nagyjelenetek, abszurd fordulatok, se filmbe illő epekedés. Két fiatal véletlenül találkozik, randevúzni kezd, és egymásba szeret. Fehér Klára azt tanítja, hogy a szerelem nem teátrális gesztusokban és drága ajándékokban rejlik, hanem közös viccekben, közös titkokban, közös álmokban. Hogy egy lánykérés nem gyémántgyűrűtől és csinnadrattától lesz tökéletes, hanem attól, hogy a tökéletes férfi szájából hangzik el.
És mindennek a szerelemnek keretet ad egy egészen különös valóság. Kati láblógatva, néha hitetlenkedve hallgatja, ahogy Anya a fiatalságáról beszél, az olvasó, pedig hitetlenkedve nézi ezt a különös, idegen kort.
Ebben a korban a tanulás nem kötelesség, hanem kiváltság. Ha a családodnak nincs pénze, nem elég jó tanulónak lenned, a sors (és a nálad gazdagabbak) kegyén is múlik, hogy iskolába járhatsz-e. Ha pedig járhatsz, jobb ha iparkodsz, különben bármikor a szemedre vethetik, hogy a tandíjmentességet bizony ki kell érdemelni.
Ebben a korban a lányok komolyan kiveszik a részüket a háztartásból: nem csak a saját ruhájuk mosása, foltozása az ő dolguk, de a közös feladatokból is sokkal több jut nekik, mint egy mai gyereknek, sőt anyagilag is besegítenek. Nem csak a legnagyobb Kati, aki gazdag gyerekeknek ad magánórákat, de még a legkisebb lány is, aki takarítani jár a szomszéd boltba.
És ebben a korban teljesen elfogadott, hogy egy tizenöt évesnek egy huszonegy éves udvarol. Ma ez már nem lenne helyénvaló, de pont azért, mert annyira más világot látunk, (kezdve a kombinéktól, a cipőtalpaltatáson át, egészen odáig, hogy az iskola megszabhatja mit csinálhatunk a szabadidőnkben) az olvasó nem akad fenn a korkülönbségen, egyszerűen elfogadja, hogy itt ezek a szabályok és kész.
De a korszak nem csak az életmód miatt említésre méltó. A regény nem említ dátumokat, de fokozatosan egyre többet ejt el a korszakról. Kati kitűnő tanuló osztálytársa kimarad az iskolából, mert a papáját behívták munkaszolgálatra, és nincs kinek eltartania a beteg anyát meg a fiatal kistestvéreket. Kati kedvenc tanárának az állásába kerül, hogy kimondja: helytelenek a zsidótörvények. Apa főnöke (egy gazdag rokon) háborús megrendelést akar elfogadni a gyárban.
Amikor először olvastam ezt a könyvet, úgy 11-12 évesen, már tudtam, hogy volt egyszer egy második világháború, tudtam, mi az a holokauszt, de még nem láttam át igazán, hogy milyen lépések vezettek odáig, mi előzte meg a háborút. Ennélfogva, mikor a könyv vége felé elhangzik az a két egyszerű mondat "Kati, hajnalban be kell vonulnom… Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak." az ugyanakkora sokk volt számomra, mint Katinak a maga rózsaszín felhőjében. A könyv utolsó néhány mondata pedig, számomra a legmeghatóbb utolsó mondatok közt szerepel.
Joggal merül fel a kérdés, vajon meg tud-e még szólítani egy ősöreg Móra pöttyös egy 21. századi tinit. Tud-e sorsközösséget érezni egy mai kamasz egy nyolcvanöt évvel ezelőttivel? Szerinem igen. Mert bár Kati Bezzeg ideje egészen más világ volt, van, ami örök. Szegénynek lenni a gazdag gyerekek közt. Elérhetetlen dolgokról álmodozni, kotnyeles kistesók nővérének lenni. Megkapni életünk első egyesét, vagy épp elbúcsúzni egy szeretett tanártól. Először randevúzni, először bemutatni otthon a kedvesünk.
És felnőni. Mert félreértés ne essék, a Bezzeg az én időmben nem szerelmes, és főként nem történelmi regény, hanem felnövéstörténet. Hiába dolgozza fel a könyv kevesebb mint egy év történetét, vitathatatlan: indítunk egy kelekótya kis bakfissal, aki az apja alsójában indul iskolába, és zárjuk a könyvet egy ifjú menyasszonnyal, aki a háborúba induló vőlegényét búcsúztatja.
Vannak csodás régi történetek, amiket már nem szívesen ajánlok gyerekeknek, mert hiába szépek, stílusuk miatt befogadhatatlanok egy Z vagy egy Alfa generációs gyereknek. Fehér Klára azonban annyi humorral, és főként annyira friss stílusban mesél, hogy az bőven megállja a helyét a kortárs írók közt is. 12 éves kortól ajánlom, felső korhatár nélkül.
Hát hallottatok már ilyet? A fásláda alatt söpörnek!!! Erre igazán nem gondolhat az ember. Azt már megtettem, hogy a szoba közepéről a szemetet, ahelyett, hogy lapátra szedtem volna, két rugással bekotortam a kályha alá vagy az ágy alá. De a fásláda alól kisöpörni a szemetet? Ilyen egyetlen tisztességes családban sincs."
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben – Móra, Bp., 1974
Korosztály: 12+
Humor: 10/10
Romantika: 7/10
Nekem hogy tetszett: 10/10
Szerelem
Iskola
Szegénység
20. század
Arzáliában a mágia gyakorlása kizárólag az uralkodócsalád joga. Ha bárki másnak varázsereje van, jobban teszi, ha alaposan elrejti. Így tettek Sivriel Thornrage szülei is, egy nap mégis berontott Merzen herceg rettegett sárgacsizmásaival, és lányuk szeme láttára mészárolta le őket. Tíz évvel később Sivrielt csak a bosszú élteti. Mikor gyámja a...
Elérkezett az év azon szakasza, mikor az átlagosnál jóval többet foglalkozunk a halál, az elmúlás és a gyász témájával. De vajon megjelenhet-e ez a téma a gyerekirodalomban? Késhegyre menő viták folynak erről: sokak szerint teljes mértékben, mások felháborodva kérdezik, minek ezzel terhelni egy gyereket?!
