Ami igazán különlegessé teszi a könyvet, az az, hogy egy
Magyarországon alig ismert mitológiára, a filippínó hitvilágra épít. Roshani
Chokshi nagyon szeretné bemutatni a kultúráját, és ez időnként nem válik a
regény előnyére. Számunkra idegen legendákat, idegen mítikus lényeket ismerünk
meg, és olyan ételeket, amikkel egy magyar gyerek nem nagyon találkozik. Ez
nagyon izgalmas, de a könyv első harmadában az olvasónak túl gyakran kell
hátralapoznia a Babajlán Kislexikonhoz, emiatt a történet elég lassan indul,
időnként kissé unalmas. Tény azonban, hogy miután Corazon útra kel, hogy
megszerezze az áldásokat, a regény bájosan szórakoztatóvá válik, a történet
végére pedig egészen megható lesz.
Mert bár a történet elején már-már hiánykeltően kevés
hangsúlyt kap a gyászfeldolgozás, végül mégis ez lesz a legfontosabb téma. A
nyughatatlan szellemnek és Leonak a túlvilág jelenti a végső megbékélést,
Corazon és Tina pedig megtanulják elengedni a halottaikat, hogy szívükben
helyet engedjenek az élőknek.
Roshani Chokshi varázslatos mese világot épített, ahol a Ház
főz, és önmagát takarítja, a ruha repülni tud, az előbbre jutáshoz pedig nem
erőre, hanem jóságra, kedvességre, és észre van szükség.