A mai holokauszt emléknap tiszteletére legyen szó a gyerekkönyvek egyik legnagyobb tabujáról. Bemutatásra kerülhet egy ifjúsági könyvben a holokauszt? Kell erről egy gyereknek tudnia, vagy inkább gondosan kerüljük a témát? És ha beszélünk róla, mennyi idős kortól tegyük? És főként, hogyan?
Talán hét éves lehettem, mikor megkérdeztem a metrón, miért van a bácsi karján egy számsor. Azt válaszolták, azért mert rab volt, és nem feszegettük tovább a kérdést. Két következménye lett, a dolognak: először is, mivel akkoriban nekem a rab azt jelentette "börtönben volt", egész sokáig azt hittem, hogy a börtönben számokat tetoválnak az emberre. És másodszor, ebből következőleg azt gondoltam, hogy akinek ilyen tetoválása van, az biztos valami rosszat csinált. Bennem nem maradt kérdés ez ügyben, és mivel nem beszéltünk róla tovább, a felnőtteknek sem derült ki, hogy valami félre ment.
Beszéljünk erről a gyerekkel? Megjelenhet a holokauszt a gyerekirodalomban? Vagy majd az iskola felvilágosítja a gyereket a száraz tényekkel, amúgy meg tartsuk távol tőle a témát?
2022-tavaszán írtam egy szakdolgozatot, amiben többek között azt is vizsgáltam, hogyan állnak a szülők különböző kényesebb témákhoz. A megkérdezettek negyven százaléka szerint csak 16 vagy 18 éven felüli gyereknek való olyan könyv, aminek hangsúlyos témája a holokauszt. A szülők jelentős része szerint ez olyasmi, amiről egy gyereknek egyszerűen nem kell tudnia.
Az a szomorú hírem van, hogy ez nem megoldható. Hiába óvnák a szülők a gyerekek lelkét a világ mocskától, az bizony szembe jön. Rengeteg könyv és film jelenik meg ezzel kapcsolatban, még ha nem is olvassák, látják őket, akkor is lecsapódik bennük valami. Úton-útfélen láthatnak felfirkált horogkereszteket, jó esetben megtanulják, hogy ezt nem szabad lerajzolni, de azt nem magyarázzák meg nekik, hogy miért dühösek a felnőttek, ha mégis megteszik. A holokauszt ma a hetedikes (tehát a tizenhárom éveseket célzó) történelem tananyag része, eddigre a többség már felszed valamiféle félinformációt.
Márpedig amellett, hogy ami történt borzalmas, valahol érdekes is. Rengeteg kérdést felvet a gyerekekben, és ha nem kapnak válaszokat, maguknak alakítanak ki egyet, vagy keresnek az interneten. Egészen komolyan tegyük fel magunknak a kérdést: akarjuk azt, hogy a gyerekünknek egy antiszemita vagy egy holokauszttagadó vlogger magyarázza meg mi az a holokauszt? Nyilván nem.
Ezért tartom elengedhetetlennek, hogy legyenek a piacon a témával foglalkozó ifjúsági regények. Nem mindegy azonban, hogy ezek milyenek. Természetesen nem arról van szó, hogy arról kéne olvasniuk tizenkét éveseknek, hogy hogyan kínozták az embereket a haláltáborokban. De egy egészséges gyereket nem is az érdekel, hogyan működik a gázkamra. Attól függően, hogy mennyi idős az olvasó, más és más szinten tudja befogadni a történteket, és a brutalitáson kívül számtalan dologról lehet mesélni. A holokauszt nem a táborokban kezdődött, de nem is marhavagonokban. Hogyan éltek a zsidók (és a többi kitaszított csoport tagjai) a háború előtt és alatt? Hogyan bújtak el? Voltak, akik segítették őket? Milyen volt egy megszállt országban élni? Hogyan hagyhatták az emberek, hogy ez megtörténjen?
Minden gyerekkönyvnél, de egy ilyen témát boncolgató regénynél különösen fontos, hogy mit és hogyan mondunk el. Ahhoz, hogy a gyerek megértse a lényeget, nem kell rögtön a legyilkolt milliókról beszélni, kezdetnek az is elég, ha arról mesélünk, hogy régen egy csoportnak csillagot kellett varrnia a ruhájára, és akin ilyen csillag volt, azoknak nagyon nehéz volt az életük, és idővel menekülniük kellett.
Fontos, hogy a szerző a gyerek nyelvén beszéljen, és fontos, hogy a regény végén legyen valamiféle érzelmi feloldás. Általában ez a főszereplő megmenekülése, vagy beszámoló a háború végéről, de olvastam olyan könyvet is, ahol az utolsó bekezdésekben azt fejtegették, mindez milyen régen történt, és nem fog megismétlődni. Éppen ezért, hiába a Nobel-díj és hiába a kamasz elbeszélő, a Sorstalanság nem alkalmas rá, hogy a gyerek átérezze mi történt, vagy hogy általa beszélgessünk a témáról, hiszen nem gyerekeknek írták. Anne Frank naplóját szintén nem adnám elsőre a gyerek kezébe, hiszen egyik pillanatról a másikra egy éles snittel ér véget. A kislány éli az életét a hátsó traktusban, majd a könyv két mondatban közli, hogy a családot deportálták és csak az apa élte túl. Félre értés ne essék, nem azzal van baj, ha a gyereket sokkolja a történet. Természetesen még a legvisszafogottabb holokauszt regény is megrázó, de nem mindegy, hogy üres gyászt hagy maga után, vagy elgondolkodtat.
Külföldön már viszonylag sok holokauszttal foglalkozó gyerekkönyv jelent meg, egy részüket magyarul is kiadták, de kifejezetten a magyar holokauszttal foglalkozó ifjúsági regény nagyon kevés van, a roma holokauszttal foglalkozó könyvről pedig egyről sem tudok (alapvetően elképesztően alacsony a romák megjelenése a magyar ifjúsági irodalomban, de erről majd máskor).
Bruno tíz éves és Berlinben él a családjával. Apukája magas rangú katonatiszt. Annyira magasrangú, hogy egyszer még Hitlert is vendégül látták, akit amúgy Bruno elég udvariatlannak talált. Aztán egy nap Apa új munkát kap, és nekik el kell költözniük Berlinből. Bruno nem akar menni, de a nővére és az anyukája sem. Ráadásul a szülei nagyon csúnyán összevesznek a nagymamáékkal, akik nem helyeslik Apa új munkáját. Az új hely nem valami szívderítő. Valami kimondhatatlan, fura neve van, és Bruno az ablakából egy nagy telepet lát, ahol nincs egy nő se, csak fiúk, meg férfiak, akik mind csíkos pizsamát viselnek.
Bruno apukája az auschwitzi tábor parancsnoka.
Ennek a regénynek a legnagyobb erőssége, hogy az olvasó végig többet tud, mint Bruno, az utolsó pillanatig jobban értjük mi történik, mint ő. 14 éven felülieknek ajánlom
Dániában idegen katonák vannak. Annemarie és a legjobb barátnője, Ellen Rosen nem szeretik őket. Aztán egy nap a Rosen szülők elmennek, Ellen pedig Annemarie-éknál alszik. De a legfurcsább, hogy mikor éjjel katonák jönnek, Apa azt hazudja, hogy Ellen az ő lánya.
A regény azt a történetet dolgozza fel, hogyan menekítette át a dán ellenállás szinte a teljes dán zsidóságot Svédországba. Bár Lowry bemutatja, hogy az ellenállás tagjai nem egyszer az életüket adták azért, amiben hittek, a haláltáborokról nem esik szó.
12 éven felülieknek ajánlom.
Erről a 14 éven felüliekről szóló könyvről már írtam korábban, itt olvashattok róla.
Nagyapa alkarján van egy számsor. Shirli tudja, hogy került oda, de erről nem beszél a család. Nagyapa nem tűri a zenét. Senki nem tudja miért. Mikor Shirli a padlásán kutat egy iskolai előadás miatt, nem csak egy régi hegedűt talál, de egy zenekar plakátját is, rajta a nagyapjával. Míg a kamaszok a Hegedűs a háztetőn színpadra állításán dolgoznak, Nagyapa bátorságot gyűjt, hogy szembe nézzen a múltjával.
Péter és Dávid tíz évesek. Padtársak, szomszédok, a legjobb barátok. Nem különböznek ők semmiben. Vagy mégis? Mikor a németek bevonulnak Magyarországra, Dávid kénytelen megérteni: az, hogy a nagymamáék másként imádkoznak, az azt jelenti, hogy ő más mint Péter. Túlélheti a két fiú barátsága a vészkorszakot?
A csillag és a százados a tavalyi év egyik legnagyobb könyvélménye volt számomra, nem véletlen, hogy Zágonit idén szerzői különdíjjal tüntette ki a HUBBY.
A könyvről szóló beszámolómat itt olvashatjátok. 13 éves kortól ajánlom.
1940 májusában, mikor a németek lerohanták Hollandiát, öt nap alatt kétezer holland katona esett el, köztük Hanneke szerelme, Bas.
Két évvel később a tizennyolc éves lány feketepiaci vadász, beszerez bármit, amit a jegyrendszerben nem lehet, legyen az extra hús, cigaretta vagy parfüm. Egy nap azonban a magányos özvegy Janssen néni olyasmit kér, amire egyáltalán nem volt felkészülve. Arra kéri, találjon meg egy tizenöt éves kamaszlányt, akit addig ő bújtatott, de aki szőrén-szálán eltűnt.
Elgondolkodtató történet a Hollandiai megszállásról, barátságról, szerelemről, gyászról. 15 éven felülieknek ajánlom, itt írtam róla bővebben.
Ez a könyv kivétel a listán, még nem olvastam. Bár külföldön már a hetvenes évek óta nagy siker, magyarul csak néhány hete jelent meg először.
Németországban választások közelegnek, Anna szülei pedig úgy döntenek, egy rövid időre Svájcba költöznek, amíg otthon elsimulnak a dolgok. Csakhogy otthonról egyre furcsább hírek jönnek, a svájci út pedig egyre hosszabbá válik. Aztán a család megint tovább áll, előbb Franciaországba, majd Angliába.
Judith Kerr több rétegű könyvet írt: ha az olvasó arra áll készen, megélheti milyen másik országba költözni, hogy hogyan illeszkedik be Anna újabb és újabb iskolákba, városokba, kultúrákba. Olvashat egy családról, ahol néha összekapnak, ha bonyolult az élet, de szeretik egymást és összetartanak. De ha arra is készen áll, a sorok között valami sokkal komolyabbról is olvashat. Judith Kerr '70-es években írt, könnyed stílusú regénye 10 év körülieknek szól.
Ruminit fülön csípték! Szerencsére a Szélkirálynő nevű hajó kapitánya kihúzza a pácból, sőt, rögtön fel is veszi hajósinasnak. Így hát a kisegér nekivág a nagy kalandnak, útját pedig óriáspolipok, sárkányok és kalózok kísérik. Pedig a kis csibész segítség nélkül is bajba tudja keverni magát.
A Gonosz már tíz éve rettegésben tartja a birodalmat. Azt beszélik besurranó tolvaj, falvak felégetője, éhínségek okozója. Sebhelyes arcú, lángoló hajú vénség, fogaival könnyedén szétmarcangolhatja áldozatait! Vagy nem. A Gonosz valójában fiatal, egyszerűen gyönyörű, ráadásul állást kínál Evie Sage-nek. A lány egyedül tartja el kishúgát és beteg...
